Hetedik rész - Flor(a)

Reggel fáradtan keltem, és a kezemen lévő seb bár már nem vérzett, de nagyon fájt, ezért megkértem Harryt, hogy segítsen, és ő elment főzni, addig mellém állította Flort őrnek, akit még nem ismertem annyira, bár baromkodtunk egy jót már bevásárlás címén. Ő pedig totálisan lesokkolt a seb láttán, és megakarta ölni a fiúkat, de én megnyugtattam:
- Hidd el, felesleges, én vagyok egy sértődékeny hisztis picsa, aki önbántásra hajlamos. - Soroltam fel a jellemzőimet egy lélegzetre, de Flor mosolyogva leintett.
- Szerintem viszont csak kevesen értenek meg, és ezért kicsit el vagy veszve. - Mondta mosolyogva, olyan kedves volt velem mindenki, és hihetetlenül jól érzem magam itt. - De ha megkérdezhetem: mikor volt az első, mármint mikor tettél magadban kárt először?
- Hát... Nem szeretek róla beszélni, de a bíróságon... Na nem valami rossz cselekedet miatt voltam ott, félre ne értsd. - Tettem hozzá, Flor meglepett tekintete miatt. - Nem, csak anyám meghalt, és a bíróságon döntötték el, hogy kihez kerülök, és hát tudtam, hogy apám milyen ember... Ezért az ítélet után a WC-ben megvágtam magam... a tükörből le volt törve egy darab, én pedig valamiért... Olyan ez talán, mint a szexuális felpezsdültség, nem tudod, mit miért csinálsz, de megteszed... És akkor valahogy jobb volt, bár féltem utána öltözni, vagy bármit csinálni, de... Valahogy segített. Tudom, hogy neked ez furcsa, de... - Mondtam a könnyeimmel küszködve, hihetetlen érzés volt újra átélni azt, hogy elvesztettem anyámat, és visszagondolva, baromi erős voltam, hogy senki nem szeretett, és nem lettem öngyilkos. De Flor megölelt, és bíztatóan mosolygott.
- Akkor már értem, hogy miért énekled jobban a lassú szomorú számokat a fiúk szerint. Amúgy tényleg, hogy haladsz az énekléssel? - Kérdezte a lány, akiből csak úgy dőlt a kedvesség, na meg a kérdések.
- Hát... Most Perrie azt mondta, hogy megkockáztathatok egy kisebb előadást, de még mindig könnyen fáradnak el a hangszálaim. - Mondtam mosolyogva, és elfordultam, hogy kényelmsebb legyen, de ekkor nagy fájdalom hasított a kezembe, ezért felkiáltottam, igen férfisan, mire Harry kirohant a konyhából:
- Flor mi a bajod? - Kérdezte a röhögéstől a földön fetrengő lánytól.
- Semmi, David sikított, mert ráfordult a kezére, de már jólvan. - Mondtam, mire Harry morcosan visszament a konyhába, ma csak ő nem emnt be a felvételre, mert nekünk kellett segítenie. Nagyon morci volt...
- Harry nagyon kiakadt azmiatt, mert nem mehetett el, ennyire utálja, ha nélküle mennek a fiúk? - Kérdeztem a lánytól, aki vidáman nézte a párnámat, amit Louistól kaptam, mi más van rajta, mint répa? Tipikus...
- Hát... Szerintem inkább csak idegesíti, hogy most nem ő az a pasi, akivel foglalkozom... Jajj tényleg, neked kéne majd barátnő is... - Jegyezte meg, csakúgy mellékesen magának... Elkezdtem félni,  hogy valami kapafogú libával fog összehozni, de nem tettem szóvá, mert nem akartam tapintatlan lenni.
- Hátőőőőőő... Most nem nagyon van rá szükségem, és miből gondolod, hogy nincs? A jobb kezem igen szép, csak kopasz, de húzok én rá parókát. - Mondtam röhögve, Flor megint elszédült a röhögéstől, de megcsapkodott.
- Az nem fog úgy szeretni, mint akinek több mint öt ujja van. - Mondta komolyan, és nagy elhatározás látszódott az arcán, az egész nap így telt, Flor lányokat mutatott nekem, de csak egy volt, aki nagyon tetszett, de én neki biztos nem tetszenék, ezért nem is mondtam, hogy tetszik. A nap végén pedig csak néztem a plafont, lent aludtam, és volt időm azon gondolkodni, hogy tényleg... Milyen  baromira magányos vagyok... Az első nap sírtam magam álomba... És remélem ez volt az utolsó nap is.

VÉGE