Életem legvidámabb kelése volt, na jó, ha azt nem nézzük, hogy iszonyatos hátfájással ébredtem. De azért jó volt, mert egy vaku keltett, ami történetesen Louis telefonjából származott, és engem fényképezett le, hogy hogy alszom. Cseles, indeed nagyon cseles. Szóval amint felkeltem, pizsamában végigkergettem az egész házban, ilyen kiáltásokkal, hogy:
- Ha felrakod Twitterre megöllek. - Teljesen jól éreztem magam, maximum kicsit fájt, hogy minden második dologba bevertem a lábam, és Louis végül felrakta a képet. És ennek hatására a twitterem kapott rengeteg követőt, mert nagyon nagyon sokan bekövettek. Haha vicces volt, főleg, hogy egy csomóan levették a tiltást, pedig sokat kaptam ám. De sajnos a rhoaangászás közben nem figyeltem eléggé, és meglátszott a kezemen a heg. Én mosolyogva futottam oda, de az összes fiú már-már morcos fejjel nézett rám, de inkább kíváncsiságot éreztem.
- Az mi a kezeden? - Kérdezte mély, kedvesen érdeklődő, szinte nagymamás hangon Liam.
- Hát... Főzés közben volt baleset, és... - Hazudtam, abban már egész jó voltam, de ez az eddigi leggyengébb.
- Aha, és most próbálj meg igazat mondani. - Mondta Zayn, komoly arccal, mindenki úgy nézett rám, mint aki megölt egy kiskutyát. Én felrohantam az emeletre, ahol még eddig nem voltam, szóval csak úgy céltalanul kóvályogtam, benyitottam a WC-be, ott nem volt senki, aztán rájöttem, hogy a WC-ben nem tartózkodhatok örökké, szóval hátrarakott kézzel elindultam az egyik szoba felé. Benyitottam, ott bent egy lány aludt, fogalmam sem volt, ki az, úgyhogy szép lassan elkezdtem kifele hátrálni a szobából, de az lett a vége, hogy ráléptem valami akármire, ami sípolt egyet.
- Harry, te vagy az? - Szólalt meg a félálomban lévő lány, én nem szóltam semmit, inkább szép lassan kihátráltam a szobából, és hagytam a szőke lányt aludni, nehogy azthiggye, hogy egy barna szeműhajú pedofil megakarja erőszakolni álmában. Lerohantam a lépcsőn, és a fiúk elállták az utamat, de ekkor szerencsére (aha SE) csöngetett a postás, vagyis valaki, és egy levelet dobott be a levélrésen. Én odarohantam, de nem nekem kellett volna. Kinyitottam a levelet, és magamban felolvastam a levelet. Az apámtól jött.
" Idefigyelj fiam!
Nemtudom, hogy hogy volt pénzed erre, de ha van egy kis eszed gyorsan visszajössz Magyarországra, és mindent úgy csinálsz, ahogy én akarom, akkor talán nem lőlek le, talán már nem büntetik, ha a dögöket lelövik... Bárcsak lenyelt volna az ótvaros anyád.
Apád "
Berohantam a nappaliba, és szó nélkül lekuporodtam, és elkezdtem sírni. És csak sírtam, és sírtam, a fiúk pedig beszéltek hozzá, a könnyeim már eláztatták a papírt, Louis odaült mellém, és megpróbált megnyugtatni, a vállamra tette kezét, de én csak csendben zokogtam. Végül bementem a konyhába, és fogtam egy kést, muszáj megtennem, most nem segíthet semmi. Ekkor azonban beléptek a fiúk, és fantasztikus összmunkával Harry oldalbacsiklandozott, Louis kitépte a kezemből a kést, és Zayn, Liam, Niall pedig kihurcoltak a nappaliba, miközben az ismeretlen szőke lány csak bámult, kicsit baromira fáradt volt, de megértem, mert elég fárasztó lehet velük lenni. Most viszont hihetetlen boldog voltaam, még senki nem avatkozott közbe ennyire az önsanyargatásomba.
- Nem is sejtettük, hogy ilyen súlyos a helyzet, tényleg nagyon sajnáljuk. - Mondta Liam, aki megint a charitybácsit játszotta, és mosolyogva ölelt meg, az összes többi fiúval együtt, végül szerencsétlen szőke csajszit is berángatták az ölelésbe.
- Na kkor ha már így találkozunk, David Moulding vagyok, kevésbé pedofil, mint amilyennek tűntem a szobában. - Nyújtottam kezet mosolyogva.
- Flor Rpdriguez vagyok, örvendek. - Szorított kezet velem, én pedig kicsit jobban éreztem magam.
- Szóval.... A családom a szeretettel nem volt túl bőkezű, ezért nagyon sokat szenvedtem, és mindig a szenvedésemnek a témáját körzővel idekarcoltam, borzalmasan, sőt annál is jobban fájt, de valahogy jobban éreztem magam utána. És hát... Inkább megmutatom. - Levettem a pólómat, és meglátszott a hátamon három párhuzamos "karmolás" nyoma. - Na ezt a mostoha anyukám csinálta, és van még néhány ostorcsapásnyom a drága apucikámnak köszönhetően. Szóval hát ez az én "történetem" .
Na Flornak szépen bemutatkoztam, és a többi srác is nagyokat nézett, de mindenki szemében inkább valamiféle szeretféleséget láttam, így nem éreztem megbánást amiatt, hogy elmondtam amit elmondtam. Sőt, megkönnyebbültem, talán itt BARÁTOKAT szerezhetek. Talán itt VIDÁM lehetek, és végül: talán SZABAD lehetek.
2012. december 31., hétfő
Második rész - Nagy város, kis pénz
Na jó, kijutottam Londonba jippijáéó... DE! Van 150 fontom, és ennyi, semmi pénzem nincs, és izé... Szóval vannak problémák. És ezek a problémák nem segítenek előre jutni. Szóval menjünk be valahova. Először is: fiatal vagyok, szóval no money. Ez bizony felvet más problémákat is. Például, hogy így nem nagyon tudom hogy hogyan fogok itt lakni. A hatalmas örömöm egy csapásra elszállt. Vagy... Felhívhatom Louist, hátha van valami munka amit ő tudna nekem adni. De kölcsön nem kérek senkitől. Szóval elővettem a telefonomat. Áááá drága hívás lesz. Mi legyen? Van pénzem kb. öt perc hívásra. Na felhívtam.
- Ömh... Jó napot kívánok, Louis Tomlinson vagyok, a sípszó után hagyjon üzenetet pííííííííííííííííííííííííííííííí. - Hahaha nagyon menő. Belenevettem a telefonba, na ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem.
- Heló... Szóval tisztelt hangposta uraság. Akadt itten egy kis probléma, nincs munkám és... Nem kölcsön akarok kérni, csak megkérdezni, hogy van e bármilyen munka, amit eltudnék végezni... - Kérdeztem Louistól, aki hallhatóan megkönnyebbült, hogy nem pénzt akarok kölcsönkérni.
- Hát... Esetleg ha tudnál... Hülyén fog hangzani, de tudsz főzni? Mert nagyon elkéne egy szakács, aki főz, és akkor lakhatnál itt, de... Tudod Niall nagyon sokat eszik, és hát elkéne valaki, aki tud neki kaját csinálni. Persze nem a legjobb lenne a fizetésed, de kapnál elhelyezést, és neked csak bevásárlólistát kéne írnod. - Mondta, tegnap a repülőn véletlenül megemlítettem, hogy imádok sütni-főzni, mindent, szóval lehet, hogy erről jutott eszébe. Elkezdtem a telefonba a Commander refrénjét énekelni.
- There's no other who'll do it like I do it yeah... Ööööö izé, szóval igen, bocsi, tudom, hogy szörnyű volt, na szóval köszönöm, amint szükségetek van rám, munkához látok.
- Nem is volt rossz, egy vagy két hamis hang volt, szóval nem volt rossz. Hát izé, az előző szakács ebben a pillanatban mondott fel, mert Niall hisztizett, hogy mit akar enni. Szóval ha ki tudnál minket menteni... - Mondta, gondolom éppen szép szemmel nézett valamire a közelben, de rám nem hatott háháháhá.
- Rendben van, van még egy óra délig, gyorsan elugrok bevásárolni, ha megkérhetlek titeket, van egy lyukas edény, elméletileg két résszel, úgy hívják, tésztafőző edény. Na Harryt kérd meg, hogy abba tegyen fel tésztavizet, a többit majd én intézem, csak forrjon fel ameddigre odaérek. - Én addig elmentem egy Tescoba, bevásárolni, vettem: márványsajtot, Chonchiglit ( fura tészta) és csirkehúst. Amikor odaértem a megadott címre, Niall nyitott ajtót, és alaposan körbejárt, szerintem tudni akarta, hogy nem vagyok-e veszélyes rá. Amint megbizonyosodott róla, hogy ártalmatlan vagyok, bólintott, és hátratett kézzel belépett a házba, és magával rángatott. Volt egy bemutatkozás, amikor én mondtam el, hogy mi van velem. És a kezemet mindig hátrafogtam, hogy ne látszanak a hegeim. Nem akartam leégetni magam. Szóval bementem a konyhába, és ott egy tízperces örömtáncot lejtettem, amiután feltűnt, hogy éppen mindenki engem bámul.
- Ööööö ez nálam jelzés ám, hogy rakjtaok be valami zenét. - Mondtam nekik, szinte tökéletesen kivágtam magam a helyzetből. Lófaszt, de legalább hallgattak rám, és bekapcsolták a Hits Radiot. Áááá imádom azt a rádiót. Szóval elkezdtem csinálni a kaját, és tizenkét óra tíz perckor már az asztalon volt az egyfogásos étel, amit elfogyott elég gyorsan, én csak ültem és gondolkodtam, amit Niall észrevett elég gyorsan, és rámozdult a kajámra.
- Niall viselkedj, ő főzte, és biztosan éhes is. Szóval ne vedd el. - Mondta Liam rosszallóan, mire én megrántottam a vállam, nem kell nekem az a kaja, nyugodtan megeheti, valami ilyesmire próbáltam utalni. Niall vette a jelzést, és elvette, nyelvetnyújtott Liamnek, én pedig mosolyogva figyeltem a kakaskodásukat, aztán bementünk a hatalmas nappaliba, és beszélgettünk, azaz én voltam kikérdezve, és a nap végére leesett nekem, hogy jelenleg a világ leghíresebb fiúbandája jobban ismer, mint bárki más. Vicces érzéssel aludtam el, azthiszem boldogságnak hívják. Ezért egész jól aludtam, hiába volt kényelmetlen a kanapé.
- Ömh... Jó napot kívánok, Louis Tomlinson vagyok, a sípszó után hagyjon üzenetet pííííííííííííííííííííííííííííííí. - Hahaha nagyon menő. Belenevettem a telefonba, na ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem.
- Heló... Szóval tisztelt hangposta uraság. Akadt itten egy kis probléma, nincs munkám és... Nem kölcsön akarok kérni, csak megkérdezni, hogy van e bármilyen munka, amit eltudnék végezni... - Kérdeztem Louistól, aki hallhatóan megkönnyebbült, hogy nem pénzt akarok kölcsönkérni.
- Hát... Esetleg ha tudnál... Hülyén fog hangzani, de tudsz főzni? Mert nagyon elkéne egy szakács, aki főz, és akkor lakhatnál itt, de... Tudod Niall nagyon sokat eszik, és hát elkéne valaki, aki tud neki kaját csinálni. Persze nem a legjobb lenne a fizetésed, de kapnál elhelyezést, és neked csak bevásárlólistát kéne írnod. - Mondta, tegnap a repülőn véletlenül megemlítettem, hogy imádok sütni-főzni, mindent, szóval lehet, hogy erről jutott eszébe. Elkezdtem a telefonba a Commander refrénjét énekelni.
- There's no other who'll do it like I do it yeah... Ööööö izé, szóval igen, bocsi, tudom, hogy szörnyű volt, na szóval köszönöm, amint szükségetek van rám, munkához látok.
- Nem is volt rossz, egy vagy két hamis hang volt, szóval nem volt rossz. Hát izé, az előző szakács ebben a pillanatban mondott fel, mert Niall hisztizett, hogy mit akar enni. Szóval ha ki tudnál minket menteni... - Mondta, gondolom éppen szép szemmel nézett valamire a közelben, de rám nem hatott háháháhá.
- Rendben van, van még egy óra délig, gyorsan elugrok bevásárolni, ha megkérhetlek titeket, van egy lyukas edény, elméletileg két résszel, úgy hívják, tésztafőző edény. Na Harryt kérd meg, hogy abba tegyen fel tésztavizet, a többit majd én intézem, csak forrjon fel ameddigre odaérek. - Én addig elmentem egy Tescoba, bevásárolni, vettem: márványsajtot, Chonchiglit ( fura tészta) és csirkehúst. Amikor odaértem a megadott címre, Niall nyitott ajtót, és alaposan körbejárt, szerintem tudni akarta, hogy nem vagyok-e veszélyes rá. Amint megbizonyosodott róla, hogy ártalmatlan vagyok, bólintott, és hátratett kézzel belépett a házba, és magával rángatott. Volt egy bemutatkozás, amikor én mondtam el, hogy mi van velem. És a kezemet mindig hátrafogtam, hogy ne látszanak a hegeim. Nem akartam leégetni magam. Szóval bementem a konyhába, és ott egy tízperces örömtáncot lejtettem, amiután feltűnt, hogy éppen mindenki engem bámul.
- Ööööö ez nálam jelzés ám, hogy rakjtaok be valami zenét. - Mondtam nekik, szinte tökéletesen kivágtam magam a helyzetből. Lófaszt, de legalább hallgattak rám, és bekapcsolták a Hits Radiot. Áááá imádom azt a rádiót. Szóval elkezdtem csinálni a kaját, és tizenkét óra tíz perckor már az asztalon volt az egyfogásos étel, amit elfogyott elég gyorsan, én csak ültem és gondolkodtam, amit Niall észrevett elég gyorsan, és rámozdult a kajámra.
- Niall viselkedj, ő főzte, és biztosan éhes is. Szóval ne vedd el. - Mondta Liam rosszallóan, mire én megrántottam a vállam, nem kell nekem az a kaja, nyugodtan megeheti, valami ilyesmire próbáltam utalni. Niall vette a jelzést, és elvette, nyelvetnyújtott Liamnek, én pedig mosolyogva figyeltem a kakaskodásukat, aztán bementünk a hatalmas nappaliba, és beszélgettünk, azaz én voltam kikérdezve, és a nap végére leesett nekem, hogy jelenleg a világ leghíresebb fiúbandája jobban ismer, mint bárki más. Vicces érzéssel aludtam el, azthiszem boldogságnak hívják. Ezért egész jól aludtam, hiába volt kényelmetlen a kanapé.
FOLYTATJUK CICUSKÁIM
2012. december 30., vasárnap
Első rész - Van még remény
- Keljél fel te nyomorék buzeráns. - Kiabált be apám az ajtómon. Jó reggelt, én is szeretlek. Beletelt pár percbe, amíg tudatosult bennem, hogy ma bizony November kilencedike van. A születésnapom. Kedves kis ébresztés mondhatom, szerencsére gyorsan otthagyott. Ma egész jól indult a napom. Na nem azért, mert apám kedvesebb volt, nem, hanem mert tegnap már nem nagyon éreztem késztetést az "önkínzás"-ra. Szóval a kezem nem fájt. Felöltöztem, magamra öltöttem egy kis mosolyszerűséget. A hátamon volt a hátizsák, azzal mentem ki a szobámból. Apámat nagyon zavarta a mosolyom, ezért elhatározta, hogy lehervasztja:
- Ma nem viszlek iskolába. - Nem sikerült, széles mosollyal odafordultam:
- Nem kell, gyaloglok. - Mondtam még nagyobb vigyorral. Lehet, hogy meglesz életem második vidám napja? Elképzelhető. Szóval mentem az utcán, és bámultaam a földet. Aztán beleütköztem valakibe. Egy srác volt az, és egy másik. Kézenfogva mentek.
- Öööööö... Bocsi, hogy neked jöttünk, és ha zavarunk, már megyünk is. - Mondták. Aha, szóval tényleg melegek voltak.
- Nem zavartok. - Mosolyogtam nagyot, és mentem tovább az iskola felé. Az út szélén volt egy hajléktalan bácsi, aki megpróbálta kisilabizálni a sorsjegyet, amit lekapart. De eldobta. Felvettem, hátha. Nézegettem, és én is majdnem elkeseredve dobtam el, amikor. Az egy két három. Százezer. Százezer. Húszezer forint hiányzik egy nem visszamenő repjegyhez. A százezer pedig. A közelben volt eggy postaa, énekelve rohantam el felé, éppena Last First Kiss-t énekeltem, amikor megállított egy idős néni.
- Elnézést kedveském. Nem tudna véletlenül adni egy kis pénzt? Nagyon szükségem volna rá, és tudom, hogy nem bízhat meg bennem, de... - Mondta a nénike.Látszott rajta, hogy nem ivásra költené. Kinyitottam a pénztárcámat, kivettem belőle egy tízezrest, és odaadtam a néninek, aki köszöngetett, de én már a posta ajtajánál voltam. Azt még kiadják nekm ugye? Persze.
- Jónapot kívánok, nyertem a sorsjegyen, és szeretném beváltani. - Mondtam a postáshölgynek.
- Remek, kérem adja ide. - Én megpusziltam a sorsjegyet, és a nő kezébe nyomtam. Az kelletlenül elvette, és nézegette, valami gépezeten pitzótynetett, elkérte a személyimet, és a vége az lett, hogy öt húszezrest a kezembe nyomott. El se köszöntem, máris kiviharzottam, és felszálltam egy buszra, ami Pestre vitt. Hosszú út volt, de megérte. Ott azonnal indultam a reptérre. A legközelebbi Londonba induló járatra foglaltam jegyet, és eszembe sem jutott hazamenni. Két napom volt. Két hosszú napom volt addig. Abban a két napban egy kétcsillagos hotelben szálltam meg. Nem a legjobb, de semmi cuccom nem volt. Így takarékoskodnom kellet. Nagyon sokat kockáztattam, de végül amint előre kifizettem a két nap árát, felváltottam a maradék hatvanezer forintomat körülbelül százötven angol fontra, és azzal a kezemben ücsörögtem végig a két napot a hotelben. Tévét néztem, néha neteztem, és nagyon keveset ettem, hozzá vagyok szokva sajnos, szóval így kevesebbet kellett fizetnem. Szóval eljött a várvavárt nap. Reggel villámgyorsan felkeltem, és semmi mást nem csináltam, mint fel alá rohangáltam. Végre hat óra lett, és elindulhattam a reptérre, ott minden fittyfene megvolt, és én, mint lágídzsmentes emberke egész jó helyet kaptam, a mellettem ülő emberre azt mondták, hogy nem nagy malacka, de nem mindenki van oda érte. Szóval csak néztem. Azt mondták, hogy ez itt egy "megálló" a gépnek, és ők már Bécsből jönnek. Csak az illető éppen vécén van. Ezt a körülöttem ülőktől tudtam meg, és örömmel nyugtáztam, hogy hátha lesz közös témánk. Aztán a hátamat valaki megkocogtatta.
- Bocsánat, de a helyem ott bent van, és hát.. Hahaha szeretnék bemenni. - A fülesemben üvöltött a Last First Kiss.
- Aha... - Fordultam meg lassan. Egy kissé lelapuló haj, de láthatóan ügyes fodrászi munkával van megcsinálva, kék szem, átlagos, nem túl fehér, de nem is barna bőr, és féloldalas mosoly. Ááááá sikítottam fel. Igen, akkor már én is kételkedtem a saját nemi identitásomban. De még mindig heteroszexuális vagyok. Szóval behúztam magamat, és nem szóltam semmit. Ömlött rólam a víz, vert a szívem, a példaképem ül mellettem, és én nem merek megszólalni, mert annyi hülyeséget tudnék mondani, és a legrosszabb tulajdonságom, hogy hajlamos vagyok másokra rázúdítani a problémáimat.
- Öööö azért vagy szótlan, mert nagyon utálsz? - Kérdezte vigyorogva, mert tudta, hogy nem utálhatom, különben nem hallgatnék Last First Kisst.
- Nem, csak... Te vagy a példaképem, és annyira barom tudok lenni más emberekkel.
- Hát fő az őszinteség. - Mondta Louis, de láthatóan örült a példakép szónak.
- Az, de ha megkérhetlek, csinálsz velem egy képet? Tudod, hogy mindenki láthassa mennyire utállak. - Szar poén lvl száz. De Louism vagy két órát röhögött rajta. Nagyon sokat beszélgettünk, a végén már megkaptam a telefonszámát, és úgy mentett el a telefonjába, hogy Maleanor... Haha, de akkoris hatalmas örömmel szálltam le a gépről, amikor is. Lepacsiztam a One Direction legjobb fej tagjával, DE! fogalmam sincs, hol fogok lakni. Á megvan, keresek munkát... Ez a London ijesztően nagy volt.
- Ma nem viszlek iskolába. - Nem sikerült, széles mosollyal odafordultam:
- Nem kell, gyaloglok. - Mondtam még nagyobb vigyorral. Lehet, hogy meglesz életem második vidám napja? Elképzelhető. Szóval mentem az utcán, és bámultaam a földet. Aztán beleütköztem valakibe. Egy srác volt az, és egy másik. Kézenfogva mentek.
- Öööööö... Bocsi, hogy neked jöttünk, és ha zavarunk, már megyünk is. - Mondták. Aha, szóval tényleg melegek voltak.
- Nem zavartok. - Mosolyogtam nagyot, és mentem tovább az iskola felé. Az út szélén volt egy hajléktalan bácsi, aki megpróbálta kisilabizálni a sorsjegyet, amit lekapart. De eldobta. Felvettem, hátha. Nézegettem, és én is majdnem elkeseredve dobtam el, amikor. Az egy két három. Százezer. Százezer. Húszezer forint hiányzik egy nem visszamenő repjegyhez. A százezer pedig. A közelben volt eggy postaa, énekelve rohantam el felé, éppena Last First Kiss-t énekeltem, amikor megállított egy idős néni.
- Elnézést kedveském. Nem tudna véletlenül adni egy kis pénzt? Nagyon szükségem volna rá, és tudom, hogy nem bízhat meg bennem, de... - Mondta a nénike.Látszott rajta, hogy nem ivásra költené. Kinyitottam a pénztárcámat, kivettem belőle egy tízezrest, és odaadtam a néninek, aki köszöngetett, de én már a posta ajtajánál voltam. Azt még kiadják nekm ugye? Persze.
- Jónapot kívánok, nyertem a sorsjegyen, és szeretném beváltani. - Mondtam a postáshölgynek.
- Remek, kérem adja ide. - Én megpusziltam a sorsjegyet, és a nő kezébe nyomtam. Az kelletlenül elvette, és nézegette, valami gépezeten pitzótynetett, elkérte a személyimet, és a vége az lett, hogy öt húszezrest a kezembe nyomott. El se köszöntem, máris kiviharzottam, és felszálltam egy buszra, ami Pestre vitt. Hosszú út volt, de megérte. Ott azonnal indultam a reptérre. A legközelebbi Londonba induló járatra foglaltam jegyet, és eszembe sem jutott hazamenni. Két napom volt. Két hosszú napom volt addig. Abban a két napban egy kétcsillagos hotelben szálltam meg. Nem a legjobb, de semmi cuccom nem volt. Így takarékoskodnom kellet. Nagyon sokat kockáztattam, de végül amint előre kifizettem a két nap árát, felváltottam a maradék hatvanezer forintomat körülbelül százötven angol fontra, és azzal a kezemben ücsörögtem végig a két napot a hotelben. Tévét néztem, néha neteztem, és nagyon keveset ettem, hozzá vagyok szokva sajnos, szóval így kevesebbet kellett fizetnem. Szóval eljött a várvavárt nap. Reggel villámgyorsan felkeltem, és semmi mást nem csináltam, mint fel alá rohangáltam. Végre hat óra lett, és elindulhattam a reptérre, ott minden fittyfene megvolt, és én, mint lágídzsmentes emberke egész jó helyet kaptam, a mellettem ülő emberre azt mondták, hogy nem nagy malacka, de nem mindenki van oda érte. Szóval csak néztem. Azt mondták, hogy ez itt egy "megálló" a gépnek, és ők már Bécsből jönnek. Csak az illető éppen vécén van. Ezt a körülöttem ülőktől tudtam meg, és örömmel nyugtáztam, hogy hátha lesz közös témánk. Aztán a hátamat valaki megkocogtatta.
- Bocsánat, de a helyem ott bent van, és hát.. Hahaha szeretnék bemenni. - A fülesemben üvöltött a Last First Kiss.
- Aha... - Fordultam meg lassan. Egy kissé lelapuló haj, de láthatóan ügyes fodrászi munkával van megcsinálva, kék szem, átlagos, nem túl fehér, de nem is barna bőr, és féloldalas mosoly. Ááááá sikítottam fel. Igen, akkor már én is kételkedtem a saját nemi identitásomban. De még mindig heteroszexuális vagyok. Szóval behúztam magamat, és nem szóltam semmit. Ömlött rólam a víz, vert a szívem, a példaképem ül mellettem, és én nem merek megszólalni, mert annyi hülyeséget tudnék mondani, és a legrosszabb tulajdonságom, hogy hajlamos vagyok másokra rázúdítani a problémáimat.
- Öööö azért vagy szótlan, mert nagyon utálsz? - Kérdezte vigyorogva, mert tudta, hogy nem utálhatom, különben nem hallgatnék Last First Kisst.
- Nem, csak... Te vagy a példaképem, és annyira barom tudok lenni más emberekkel.
- Hát fő az őszinteség. - Mondta Louis, de láthatóan örült a példakép szónak.
- Az, de ha megkérhetlek, csinálsz velem egy képet? Tudod, hogy mindenki láthassa mennyire utállak. - Szar poén lvl száz. De Louism vagy két órát röhögött rajta. Nagyon sokat beszélgettünk, a végén már megkaptam a telefonszámát, és úgy mentett el a telefonjába, hogy Maleanor... Haha, de akkoris hatalmas örömmel szálltam le a gépről, amikor is. Lepacsiztam a One Direction legjobb fej tagjával, DE! fogalmam sincs, hol fogok lakni. Á megvan, keresek munkát... Ez a London ijesztően nagy volt.
NINCS VÉGE, FOLYTATÓDIK...
Bemutatkozás
Szisztok, David Moulding vagyok, egy átlagos tizenhat éves fiú, azaz nem. Az átlagostól messze járok, ugyanis engem a környezetemben szinte mindenki utál. Nem viccelek, mindenki, főleg azért, mert énekes akarok lenni, és hát... Nem vagyok egy született tehetség. De nagyon sokat gyakorlok, és már merek embereknek énekelni. Másrészt NAGY directioner vagyok, nem, teljesen heteroszexuális vagyok, legalábbis én úgy tudom, de lehet hogy nem, de még nem próbáltam, szóval maradok a heteroszexuális megnevezésnél. Szóval az emberek nagyon nem szeretik, ha a közelükben vagyok. Twitteren meg mindenhol próbáltam barátokat szerezni, de valamiért mindenki elutasító velem, nem értem. Az egyetlen előnyöm, hogy néhány lánnynak tetszem, ezért volt néhány barátom eddig, akik mind lányok voltak. De egy idő után mindegyik többet akart. A fiúk vagy azért, mert nem voltam olyan atomszuperférfias mint ők, vagy azért mert jobban tetszettem a lányoknak kiutáltak maguk közül. Kettessel úsztam meg minden évet. Az egyetlen jó tulajdonságom az volt, és még mindig az, hogy jól beszélek angolul, és baromi keményen dolgozok. Van már egész sok pénzem, lassan elég arra, hogy kimenjek Angliába. De még kell pénz, és a szüleim nem adnak soha. Na ez megér megint egy külön misét. A szüleim. "Anyám" aki a mostoha anyám mindent megtenne, hogy eltegyen láb alól, de nem teheti, mert börtönbe kerülne. Apám pedig hogy is szokta mondani? " Egy alávaló, senkiházi, semmirenemjó buzeráns korcsgyökér " vagyok. Igen, tudom, éljen aliberalizmus, és a szép magyar beszéd, de lehet, hogy igaza van. Nincs számomra senki, akivel beszélhetnék. Ezért a bal kezemen egy furcsa nagy heg van. Amikor egyedül voltam, körzővel belekarcoltam mindig azt a szót, aminek a jelentése éppen a problémámat okozta. Amikor apám meglátta csak annyit mondott, hogy legközelebb szóljak, ha ilyet csinálok, hogy megsózhassa. Nos, igen ez az én életem. Senkinek nem hiányoznék, de gyáva vagyok megölni magamat. Így csak csendben éneklek, miközben kezelem a sebemet, amit mindig magamon ejtek. És aztán csak ülök, és bámulom a falat. A könnyeimmel festek meg egy papírt, amire dalszöveget próbálok írni, mindig csak a csalódásaimat írom le. Volt már vidám pillanat az életemben nem egy, de azt távoli "barátok" okozták, akik éppenhogy tudják, hogy létezek. Igen, Twitteren követ mind az öt fiú, és ez volt életem legboldogabb napja. Így a sok telesírt lap között akad egy darab, de csak egy, amit örömkönnyek díszítenek, és amin nincs más, csak egy egyszerű szó: "Thanks" talán ez a nap volt, ami megmentett mindentől eddig. De akkor sem értem, miért vagyok itt tartva, vagyis akkor még nem tudtam, hogy miért, de ma már tudom, és hálás vagyok mindenért mindenkinek....
IT'S THE STORY OF ME AND MY SCARS
EZ A TÖRTÉNET RÓLAM ÉS A SEBEIMRŐL SZÓL
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)