- Ma nem viszlek iskolába. - Nem sikerült, széles mosollyal odafordultam:
- Nem kell, gyaloglok. - Mondtam még nagyobb vigyorral. Lehet, hogy meglesz életem második vidám napja? Elképzelhető. Szóval mentem az utcán, és bámultaam a földet. Aztán beleütköztem valakibe. Egy srác volt az, és egy másik. Kézenfogva mentek.
- Öööööö... Bocsi, hogy neked jöttünk, és ha zavarunk, már megyünk is. - Mondták. Aha, szóval tényleg melegek voltak.
- Nem zavartok. - Mosolyogtam nagyot, és mentem tovább az iskola felé. Az út szélén volt egy hajléktalan bácsi, aki megpróbálta kisilabizálni a sorsjegyet, amit lekapart. De eldobta. Felvettem, hátha. Nézegettem, és én is majdnem elkeseredve dobtam el, amikor. Az egy két három. Százezer. Százezer. Húszezer forint hiányzik egy nem visszamenő repjegyhez. A százezer pedig. A közelben volt eggy postaa, énekelve rohantam el felé, éppena Last First Kiss-t énekeltem, amikor megállított egy idős néni.
- Elnézést kedveském. Nem tudna véletlenül adni egy kis pénzt? Nagyon szükségem volna rá, és tudom, hogy nem bízhat meg bennem, de... - Mondta a nénike.Látszott rajta, hogy nem ivásra költené. Kinyitottam a pénztárcámat, kivettem belőle egy tízezrest, és odaadtam a néninek, aki köszöngetett, de én már a posta ajtajánál voltam. Azt még kiadják nekm ugye? Persze.
- Jónapot kívánok, nyertem a sorsjegyen, és szeretném beváltani. - Mondtam a postáshölgynek.
- Remek, kérem adja ide. - Én megpusziltam a sorsjegyet, és a nő kezébe nyomtam. Az kelletlenül elvette, és nézegette, valami gépezeten pitzótynetett, elkérte a személyimet, és a vége az lett, hogy öt húszezrest a kezembe nyomott. El se köszöntem, máris kiviharzottam, és felszálltam egy buszra, ami Pestre vitt. Hosszú út volt, de megérte. Ott azonnal indultam a reptérre. A legközelebbi Londonba induló járatra foglaltam jegyet, és eszembe sem jutott hazamenni. Két napom volt. Két hosszú napom volt addig. Abban a két napban egy kétcsillagos hotelben szálltam meg. Nem a legjobb, de semmi cuccom nem volt. Így takarékoskodnom kellet. Nagyon sokat kockáztattam, de végül amint előre kifizettem a két nap árát, felváltottam a maradék hatvanezer forintomat körülbelül százötven angol fontra, és azzal a kezemben ücsörögtem végig a két napot a hotelben. Tévét néztem, néha neteztem, és nagyon keveset ettem, hozzá vagyok szokva sajnos, szóval így kevesebbet kellett fizetnem. Szóval eljött a várvavárt nap. Reggel villámgyorsan felkeltem, és semmi mást nem csináltam, mint fel alá rohangáltam. Végre hat óra lett, és elindulhattam a reptérre, ott minden fittyfene megvolt, és én, mint lágídzsmentes emberke egész jó helyet kaptam, a mellettem ülő emberre azt mondták, hogy nem nagy malacka, de nem mindenki van oda érte. Szóval csak néztem. Azt mondták, hogy ez itt egy "megálló" a gépnek, és ők már Bécsből jönnek. Csak az illető éppen vécén van. Ezt a körülöttem ülőktől tudtam meg, és örömmel nyugtáztam, hogy hátha lesz közös témánk. Aztán a hátamat valaki megkocogtatta.
- Bocsánat, de a helyem ott bent van, és hát.. Hahaha szeretnék bemenni. - A fülesemben üvöltött a Last First Kiss.
- Aha... - Fordultam meg lassan. Egy kissé lelapuló haj, de láthatóan ügyes fodrászi munkával van megcsinálva, kék szem, átlagos, nem túl fehér, de nem is barna bőr, és féloldalas mosoly. Ááááá sikítottam fel. Igen, akkor már én is kételkedtem a saját nemi identitásomban. De még mindig heteroszexuális vagyok. Szóval behúztam magamat, és nem szóltam semmit. Ömlött rólam a víz, vert a szívem, a példaképem ül mellettem, és én nem merek megszólalni, mert annyi hülyeséget tudnék mondani, és a legrosszabb tulajdonságom, hogy hajlamos vagyok másokra rázúdítani a problémáimat.
- Öööö azért vagy szótlan, mert nagyon utálsz? - Kérdezte vigyorogva, mert tudta, hogy nem utálhatom, különben nem hallgatnék Last First Kisst.
- Nem, csak... Te vagy a példaképem, és annyira barom tudok lenni más emberekkel.
- Hát fő az őszinteség. - Mondta Louis, de láthatóan örült a példakép szónak.
- Az, de ha megkérhetlek, csinálsz velem egy képet? Tudod, hogy mindenki láthassa mennyire utállak. - Szar poén lvl száz. De Louism vagy két órát röhögött rajta. Nagyon sokat beszélgettünk, a végén már megkaptam a telefonszámát, és úgy mentett el a telefonjába, hogy Maleanor... Haha, de akkoris hatalmas örömmel szálltam le a gépről, amikor is. Lepacsiztam a One Direction legjobb fej tagjával, DE! fogalmam sincs, hol fogok lakni. Á megvan, keresek munkát... Ez a London ijesztően nagy volt.
NINCS VÉGE, FOLYTATÓDIK...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése